2016. szeptember 24., szombat

8. Fejezet: Megéri

"Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör - hanem mert belülről csinálja. Az érzéseink sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak!"
/Müller Péter/



Bár lehetetlen próbálkozásnak tűnik, mégis megpróbálok a lehető legcsendesebben visszaosonni a szobámba. Szinte csodaszámba megy, hogy egész éjjel nem akadtak a nyomomra, de ha lúd, akkor már legyen kövér. Minden szenthez imádkozom, akinek a neve éppen eszembe jut, hogy a szerencsém tartós legyen, és lehetőleg problémamentesen jussak fel a szobámba. A lélegzetemet visszafojtva kapaszkodom fel a fa legtetejére. Lábujjhegyen libbenek be a sötét szobába, és egy pillanatra mozdulatlanná dermedek. Olyan nehéz elhinni, hogy senkinek még csak fel sem tűnt, hogy leléptem a személyes kis magánzárkájukból.
- Sokáig tartott a mulatság? – Ó, már itt is van! Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. – Erre a kihágásra nem létezik egyetlen kifogás sem, Damiana.
- Jó estét, Anya! – bólintok felé. Eszembe jut a Basilnek tett vallomásom.
„Nem akarom, hogy ők szabályozzák az életemet”
- Estét? – felemelkedik a fotelből, és kecses léptekkel elindul felém. – Hajnali négy óra van. Le sem fekhetsz aludni, mert mindjárt kelned kell.
- Akkor majd este alszok – Igazából nem terveztem. Basil megígérte, hogy értem jön a gimi elé, és elvisz egy cukrászdába. Minden egyes vele töltött pillanat kárpótol az éberen töltött órákért. Anya pengeéles tekintete az enyémbe mélyed, nyilvánvalóan a már megszokott bocsánatkérésre vár. Hát akkor hadd várjon.
Röpke három percig bírja.
- Nem akarsz mondani valamit? – A gyomrom öklömnyire zsugorodik az idegességtől, de minden erőmet összeszedem, és kihúzom magam.
- Nem. – A tenyere óriásit csattan az arcomon. Meglepetten pislantok egyet, és óvatosan megérintem a szám sarkát. Ujjamon egyetlen aprócska vércsepp gördül végig, ahogy megtapogatom a sebet, amit anya élesre reszelt körmei okoztak.
- Gondold át újra. Nem akarsz mondani valamit? – Addig fogja ismételni a kérdést, míg azt nem mondom, ami neki tetszik. De a válaszom mindig ugyan az lesz:
- Nem. – Újabb ütés, ezúttal a jobb orcámon, majd visszakézből kapok egyet a másik oldalra is. Éles fájdalom hasít belém, hátrább lépek, megpróbálok távolságot teremteni köztem, és Anya keze között.
- Kérj bocsánatot!
- Nem. – Újabb pofonra emeli a kezét, én pedig szorosan lehunyom a szemem. A Basillel töltött idő megéri. Ez az, amit felidézhetek magamban, mikor semmi másra nem számíthatok. Anya keze előre lendül. De ujjai nem az én bőrömön csattannak.
Meglepetten pillantok fel a széles vállra, ami eltakar előlem mindent, és mindenkit. Kissé kihajolok az általa nyújtott védelemből, de az idegen figyelmeztetően felmordul, és felém fordítja az arcát. Amit látok, az a legvadabb képzeletemet is felülmúlja.
A saját szemeim néznek rám vissza egy idegen férfi arcából. És azokban a hihetetlenül kék szemekben ugyan azt látom, amit már annyiszor átkoztam a tükörben. Csontig hatoló magányt.
- Mi nem így neveljük a gyerekeinket, Nora. – Hangja mély és karcos, mintha üvegszilánkokkal hasogatnák a fülem, ám akcentusa, melyet nem tudok pontosan meghatározni, mégis lágyabbá, elbűvölőbbé varázsolja azt.
- Én nem vagyok a falkátok tagja.
- Kezet emeltél az alfánkra. Akár itt helyben kitéphetném ezért a torkodat. Az egyetlen szerencséd, hogy megígértem Raphaelnek, hogy nem foglak megölni. – A hűvös nyugalom, amellyel kiejti a szavakat szinte jéggé fagyasztja bennem a vért. Önkéntelenül is felé nyúlok, ujjaimmal az alkarjába kapaszkodom. Érzem a féken tartott indulatot az izmaiban.
- Mindig is féltékeny voltál rám. Most, hogy Raphael nem akadályoz, mit fogsz tenni? Csak nem eltakarítasz az útból? – Hát nem igaz, hogy ez a némber nem tudja, mikor kell befogni!
- Süket vagy, asszony? – alig láthatóan felhúzza sötét szemöldökét – Nem foglak bántani.
- Nem bízom a szavadban.
- Én pedig nem bízom a lényedben. – Az idegen férfi végre felém fordul, ujjai közé csippentve az államat félre fordítja a fejem, hogy jobban megszemlélhesse sérült orcáimat. Sem én, sem pedig ő nem szól egy szót sem, míg Jared be nem esik a szobám ajtaján.
- Az isten szerelmére Dami, már mindenhol… hát veled meg mi történt? - Mielőtt válaszolhatnék, a férfi, aki eddig az arcomat vizsgálta, villámló szemekkel anyám felé biccent.
- Az anyja éppen verte, mikor betoppantam.
- Ez azért mégis túlzá…
- Nora! – Jared megrökönyödött hördüléssel fordul felé, ám Anya egy csöppnyi megbánást, még annyit se mutat. A két férfinak nem esik nehezére kitalálni, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy az anyám, nos… tettlegességhez folyamodott.
- Hányszor már, Nora? – kérdi elkeseredetten Jared. – Hányszor bántottad ezt a szerencsétlen lányt?
- Helytelen a kérdés, Testvér. – inti le a másik férfi. – Egész életében büntette a gyereket, csupán azért, mert az apja az volt, ami. Hányszor vert meg téged, Damiana?
Megriadok a hirtelen felém forduló tekintetektől, szorgosan keresem a kiutat ebből a finoman szólva is kényelmetlen szituációból.
- Egyszer sem. – Nem hazudtam nagyot. Ezelőtt csak egyetlen egyszer esett meg, hogy Anya kezet emelt rám, akkor is csak egyetlen pofon volt. De a falka felbukkanása ugyanúgy, mint engem, őt kis kibillentette az egyensúlyból, és kiszámíthatatlanná tette őt. – És most már engedj el! Azt sem tudom ki vagy.
Az arca egy apró, fájdalmas fintorba ugrik, mintha puszta kézzel ütöttem volna meg.
- Sajnálom! – a keze visszahullik a teste mellé – A nagybátyád vagyok, apád édestestvére. A nevem Nolan.
- Nagyszerű. – bólintok – Akkor mi lenne, ha a társalgást berekesztenénk, és mindenki menne a maga dolgára? Nekem még el kell készülnöm, és már így is késésben vagyok.
- Köszönhetően a késő esti kiruccanásodnak. – Jared sértődötten megáll előttem, úgy fonja karba a kezét, mint egy ötéves, akitől megtagadták a cukorkát. – Értsd meg Dami, az a srác nem hozzád való.
- Azt majd én eldöntöm. – Válaszom a kívántnál is hűvösebb – És most mindenki kifelé!
- Még nem fejeztük be, Damiana. – Anya pislogás nélkül mered a szemembe, tekintete nem sok jót ígér a számomra. Önkéntelenül is hátrálok egy lépést, amikor megmozdul, és egész testével felém fordul. Fogalmam sincs, mikor élvezhettem utoljára az osztatlan figyelmét, már ha egyáltalán volt erre példa az évek során.
- Ó, de még mennyire, hogy nem! – Jared úgy kapja az anyámat a vállára, mint egy zsákot. Dermedten figyelem, ahogy kicipeli a kocsist is megszégyenítően szitkozódó szülőmet a szobámból. Nolan vet rám egy kedvesnek szánt mosolyt, és udvariasan becsukva maga mögött az ajtót, ő is távozik.

- Aludtál te egyáltalán akár csak egyetlen percet is? - Basil szigorúságot mímelve nyújtja át a kávét, a mai napon már ki tudja hányadikat.
- Mintha lett volna rá lehetőségem. - nyomok el egy újabb ásítást. Megvárom, míg Basil is leül mellém a nagy tölgyfa alá, majd mielőtt elkezdhetnék gondolkodni, arcomat a vállára fektetem. Bár tartok a reakciójától, ahhoz sincs elég erőm, hogy megtartsam saját magam. Épp ezért hálás vagyok, mikor Basil átkarolja a vállam, és közelebb húz magához.
- Mennyire kerültél bajba miattam? - Most kedves legyek, vagy őszinte?
- Nem jobban, mint máskor. Tudod, hogy én rövid pórázon vagyok tartva. - Egyre kótyagosabbá válik a hangom, már a pislogás is megerőltető a számomra. A térdemen pihentetett kezemmel erőteljesen a karomba csípek, de akaratlanul is feljajdulok. Basil nevetve fűzi össze ujjait az enyéimmel. Megvan a varázsszer, máris nem vagyok álmos. Ja, de.
- Aludj egy kicsit. Majd felkeltelek.
- Mégis mennyire nézel engem pofátlannak? - nevetek fel zavartan - Megetetsz, megitatsz, aztán még aludjak is rajtad?
- Sosem kérek olyasmit, amit én nem szeretnék. Ilyenek a gazdag ficsúrok. - kacsint rám mosolyogva. Máskor talán megsértődnék a kettőnk közötti, igen lényeges különbség felemlegetése miatt, de az engedély, hogy rajta alhatok, sokkal inkább leköti a figyelmemet. Mindössze tíz percnyi csendes pihenőt engedélyezek magamnak, se többet, se kevesebbet. Már csak azért se, mert ma mindenképp időben akarok hazaérni, mielőtt az egész otthoni sereg utánam veti magát. Kezdem úgy érezni, hogy az apró kis lakásunk átjáró házzá vált.
- Miért van az, hogy mindig mindent megkapsz, amit akarsz? - Kényelmesen belefészkelem magam a karjai közé, olyan kicsire húzom össze magam, hogy szinte teljesen elveszek a takarásában.
- Biztos az ellenállhatatlan személyem teszi.
- Vagy a szerénységed.
- Basil! - A nevetését egy élesen csengő női hang szakítja félbe. Mielőtt még felemelhetném a fejem, egy csillogó-villogó Prada cipő lép be a látóterembe. Szinte már feleslegesnek érzem ténylegesen is ránézni, nem igazán szeretném tovább erősíteni a már így is magabiztos kisebbségi komplexusomat.
- Rahel. - Óha, úgy érzem, Basil se örül jobban a látogatónak, mint én. Ez azért elég nagy megkönnyebbülés, nem biztos, hogy túl tudnék lépni azon, ha még ő is úgy kezelne, mint egy szegény utcalányt. Basil hűvös hangjából erőt merítve, felsandítok a kéretlen látogatóra, és igen! Üdvözöllek, önsajnálat, el sem tudom mondani, mennyire hiányoztál!
Ha azt mondom, hogy a lány gyönyörű, hát akkor nem fogalmaztam elég világosan. Hosszú, mézbarna haján látszott, hogy alsó hangon hetente ápolva van, arca pedig egy porcelánbabáéra emlékeztet, amin a legtöbb helyet a csokoládéra hajazó barna szeme foglalja el. Megan Woo elmehet a bús francba emellett a csaj mellett. És én hogy utálom ezért...
- Basil, elárulnád, hogy mégis mit csinálsz itt?
- Nem. - Pfff, kínos.
- Nem értem, most miért vagy ilyen ellenséges. - Durcásan lebiggyeszti rózsaszínre festett száját, majd legnagyobb bánatomra, én kerülök a figyelme középpontjába. - És benned kit tisztelhetek?
- Hát izé...
- Ő Dami. A barátnőm.
- A barátnőd?! - Mindkettőnk száját egyszerre hagyja el a kérdés, bár az kétséges, hogy melyikünk a meglepettebb. Basil elnéző mosollyal simít végig a hajamon, majd egy szúrós pillantással ajándékozza meg a még mindig csak tátogó Barbie-t. Azt hiszem, őt talán mégis nagyobb sokk érte, mint engem. Kell neki egy kis idő, hogy magához térjen, amiért én ugyan nem kárhoztatom, azonban enyhén zokon esik, amikor remegő ujjakkal kezd felém mutogatni.
- Hogy érted, hogy a barátnőd? Ne mondd már nekem, hogy ez a szakadt kis egérke jobb választás lenne nálam! Ennyire még te se lehetsz vak, Basil! Mit mondok a barátaimnak, vagy az apámnak, ha rájönnek, hogy lecseréltél... erre?! - Áucs. Nem mondom, hogy nem fájnak a szavai, de a kíváncsiságom sokkal erősebb, mint a sértett önérzetem. Tudni akarom, hogy ha már ezek szerint Basil barátnőjévé avanzsáltam alig pár nap alatt, mit fog szólni ahhoz, hogy kritizálják a választását. Nem mintha nem értenék egyet azzal, hogy az ízlése megkérdőjelezhető.
- Rahel, igazán tehetnél nekem egy szívességet. Nincs dolgod valahol máshol? Messze innen? - Olyan leereszkedően inti helyre a lányt, hogy az már szinte számomra is kínos. Rahel sértődötten hátradobja a haját, majd egy utolsó, megsemmisítő pillantást hagyva búcsúzóul, puffogva elviharzik. Óvatosan megrángatom Basil pulóverének az alját, hogy magamra vonjam a figyelmét.
- Mikor lettem a barátnőd?
- Amikor először stíröltél végig. - kacsint rám. Eltátott szájjal meredek rá.
- Soha nem stíröltelek, maximum csak végigmértelek. Nagyon nem ugyan az!
- Ez tulajdonképpen lényegtelen. - legyint - Tudod, most, hogy már te is tudod, hogy a barátnőm vagy, ideje hivatalossá tennünk bimbózó kapcsolatunkat.
Egy pillanatnyi gondolkodási időt sem hagy. Szabad kezével, amellyel épp nem átkarol, az állam alá nyúl, és határozottan maga felé húzza az arcomat. A csókja egyszerre óvatos, gyengéd és kedveskedő, de mégis érezni benne azt a dominanciát, ami olyan magabiztossá teszi. Lehunyom a szemem, és átadom magam az érzéseknek.
Már egyáltalán nem vagyok álmos.

6 megjegyzés:

  1. Na szóval,most megpróbálok nem egy regényt írni,ahogy tettem a Black Wing-nél(gondolom rá jöttél ki vagyok :D ) , így van az első számú rajongód, az e-mailes csajszi.
    Az igazat megvalva nsm csalódtam benned,az írásodvan. Tudtam,hogy ismét el fogod azt érni,hogy ezt a blogodat is ismadjam,már most, és láss csodát igazam lett.
    Egyszerűen szuper vagy. Ahogy írsz,ahog agogy a szavakat használod,ahogy,megfogalmazol egy mondatod.....egyszerűen kèsz vagyok tőled. :)
    Alig várom a következő részt. Remélem nem hagsz sokáig szenvedni. :D
    Dami és Basil karaktere nagyon tetszik,de főként Basilé. Komolyan, hogyan tudod ilyen jól megformálni a karaktereket?
    Már most imádom!!!
    Végül pedig szeretném megköszönni, hogy egy újabb remek művel ajándékozol meg :*

    Na,hat egy icuri picurit hosszú lett azèrt, de remélem át jött az imit igazán szerett volna üzzeni :D

    VálaszTörlés
  2. Kedves Yesaya!

    Hát igazából nem is tudom, hogy mit írjak.
    Hogy már kezdtem beleőrülni a várakozásba és szinte kiugrottam a bőrömből amikor megláttam hogy van új fejezet (még ha kicsit későn is vettem észre).
    Vagy azt hogy lenyűgözött az új rész. Az eddigi fejezetek olyan hatással voltak rám, h csak az utolsó 1-2 mondatot kellett elolvasnom, hogy minden részletre emlékezzek.
    A szívem szakad meg a lányért és nagyon remélem, hogy minden jóra fordul még akkor is ha közben egyéb nem várt bonyodalmak lépnek fel (Basil oldalán minden szép lesz és jó a számára).
    De ha at kéred hogy röviden foglaljam össze akkor az így néz ki:
    IMÁDOM!

    Üdv: Rachel

    U.i.: Várom a mielőbbi folytatást!

    VálaszTörlés

  3. بشري ساره لاهالي الخبر والدمام فقد تم افتتاح فرع الشركه الجديد الخاص بتقديم خدمات تنظيف المكيفات بمدينتي الخبر والدمام وذلك حرصا من الشركه علي توفير جميع الخدمات التي يحتاج اليها كل اهالي المنطقه ، ولطلب الخدمه فالخبر ستجدونها علي المتصفح تحت اسم
    شركة تنظيف مكيفات بالخبر
    هذا بالنسبه لاهالي الخبر ، اما ان كنت عزيزي العميل من اهالي مدينة الدمام فسوف تجد الخدمه علي المتصفح تحت اسم
    شركة تنظيف مكيفات بالدمام
    بهذا عزيزي العميل نكون قد استطعنا بعون الله وفضله توفير الخدمه خدمة تنظيف المكيفات لاكبر مدينتين بالمنطقه الشرقيه وفي الايام المقبله باذن الله سوف نعمل علي توفير الخدمه في جميع المدن بالمطقة الشرقيه لذا عزيزي العميل نود ان نطمئنك فلا تقلق ولا تحتار فشركة شام هي افضل اختيار .

    VálaszTörlés